A piaci igények kiszolgálásáról, előrelépési lehetőségekről, a tehetséges hallgatók hazacsábításáról és megtartásáról szólt a Techtra Technológiai Transzfer Intézet Mindcraft elnevezésű projektjéhez kapcsolódó workshopja a Széchenyi István Egyetemen. A program illeszkedett az egyetem Győri Tudományos és Innovációs Parkjának fő fókuszterületeihez is.
Győr, 2023. november 29. - Németh Veronika, SZEhírek
A Széchenyi István Egyetem három docense, dr. Lanczendorfer Zsuzsanna, dr. Erdős Csaba és dr. Szabó Zsolt Roland vehetett át tehetségsegítő munkájáért Mestertanár Aranyéremet az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) Zeneakadémián megtartott ünnepségén.
Győr, 2023. november 29. - Papp Zsolt, SZEhírek
Az oktatásfejlesztés és a tudományos közösségépítés erősítésére irányuló programok támogatása, valamint az azokhoz kapcsolódó fejlesztések elősegítése áll annak az együttműködési megállapodásnak a középpontjában, amelyet Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, prof. dr. Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke és prof. dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese írt alá a Hungaroringen november 28-án. A partnerek a dokumentumban kinyilvánították szándékukat egy, a kelet-közép-európai régióban egyedülálló járműipari, autó-motorsport-technológiai és tudományos központ, a MINDS Park létrehozására.
Győr, 2023. november 28. - SZEhírek
Szemmozgást detektáló diagnosztikai eszközt, telerehabilitációs szoftvert, műtéti közvetítő platformot, 3D és VR technológiai megoldásokat mutattak be a Széchenyi István Egyetem szakemberei a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórházban. A „Digitális megoldások az egészségügyben” című tudományos ülésen a kiterjesztett valóság és a mesterséges intelligencia orvostechnológiai felhasználása is előtérbe került.
Győr, 2023. november 28. - Papp Zsolt, SZEhírek
Széchenyi István Egyetem
Tudományos és Művészeti Diákköri Konferencia és Tehetségnap
Program
2024. április 24.
A Széchenyi István Egyetem felújította a győri kampuszon lévő, általa ősszel megvásárolt postaépületet, korszerű körülményeket biztosítva az ott dolgozóknak és az oda érkezőknek. A létesítményben oktatási tevékenység is zajlik, így a fejlesztés nemcsak közvetve, hanem közvetlenül is szolgálja a hallgatókat és a munkatársakat. A posta működtetését 2024. február 1-jétől az egyetem veszi át postapartnerként.
Győr, 2023. november 27. - SZEhírek
A Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója tartott motivációs előadást a Széchenyi István Egyetem hallgatóinak, amiben életútján keresztül engedett betekintést a biztosítási szakma múltjába és jelenébe. Előadásában kiemelte a szektor fiatalításának fontosságát és az iparág nyújtotta kivételes lehetőségeket.
Győr, 2023. november 27. - Németh Veronika, SZEhírek
A világűr fenntartható használatáról tárgyaltak az ENSZ világűrbizottságának szimulált ülésén Párizsban, amelyen a Széchenyi István Egyetem jogászhallgatója, Nagy Csenge Zsuzsanna is részt vett. A rendezvényen a fiatalok egy adott állam küldöttségének tagjaként próbára tehették űrjogi tudásukat és betekintést nyerhettek a testület tevékenységébe is.
Győr, 2023. november 24. - SZEhírek
A Széchenyi István Egyetem Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskolájának átfogó rekonstrukciója idén szeptemberre készült el. A győri egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) 1,77 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból megvalósult közös projektje több budapesti iskola felújítását is tartalmazta.
Győr, 2023. november 23. - SZEhírek
A sikeres tavalyi debütálás után második évaddal jelentkezik a SZE Quiz Night: a korunkban divatos kocsmakvízekhez hasonló, ám teljesen egyedi feladatokkal tűzdelt, havonta megrendezett hallgatói eseménysorozat az új tanévben is várja az érdeklődő csapatok jelentkezését. Az estek mindig témák köré szerveződnek, melyek között feltűnt már a történelem, a filmek, a sport és a Halloween is, a félév eddigi eseményein ezúttal a zene, a gasztronómia és a nemzetek kultúrája került terítékre.
Győr, 2023. november 23. - Horváth Márton, SZEhírek
A Serco Uni Győr női kosárlabdacsapat várja a Széchenyi István Egyetem hallgatóit és munkatársait izgalmas hazai és nemzetközi mérkőzéseire a 2023/2024-es szezonban is. Az érdeklődők az Győr Városi Egyetemi Csarnokban ingyenesen szurkolhatnak a kosaraslányoknak egyetemi kártyájuk felmutatásával.
Győr, 2023. november 22. - Németh Veronika, SZEhírek