Együttműködési megállapodást kötött a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontja és a Szöuli Egyetem Urbanisztikai Intézete. Ennek eredményeként a jövőben közös kutatások, publikációk, cserelátogatások segíthetik a két intézmény további fejlődését.
Győr, 2023. május 12. – Hancz Gábor, SZEhírek
A Széchenyi István Egyetem a Győri Szakképzési Centrummal és az Audi Hungaria Zrt.-vel közös standon mutatkozott be a Szakma Sztár Fesztiválon, amelyen 72 szakma 22 szakmacsoportjában versengtek a fiatalok. A Győri Szakképzési Centrum intézményeiből 25 tanuló jutott a budapesti döntőbe, akik közül 21-en dobogóra is állhattak, kilenc arany, nyolc ezüst és négy bronzérmet szerezve.
Győr, 2023. május 11. – Papp Zsolt, SZEhírek
A Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karának csapata kimagasló teljesítmény nyújtva, a kontinens leghíresebb világűrjogi képzési helyeinek hallgatóival mérhette össze tudását a „Manfred Lachs Space Law Moot Court Competition” elnevezésű nemzetközi világűrjogi perbeszédversenyen. A győri egyetem évek óta sikeresen szerepel a rangos megmérettetésen.
Győr, 2023. május 10. – SZEhírek
Egyre népszerűbb az e-sport a Széchenyi István Egyetemen, köszönhetően annak is, hogy az intézmény sportegyesülete külön szakosztályt működtet a szakág szerelmeseinek. A hallgatók korszerű teremben gyakorolhatnak, ahol akár a kötelező testneveléskurzust is teljesíthetik.
Győr, 2023. május 9. – Hancz Gábor, SZEhírek
A Széchenyi István Egyetem Egyetemi Könyvtár és Levéltárának öt munkatársát is rangos országos szakmai szervezetek vezetőségébe választották az elmúlt időszakban. Megbízatásuk magas szintű szakmai hozzáértésüknek, egyben a Széchenyi István Egyetem innovatív, újító szemléletmódjának elismerése.
Győr, 2023. május 8. – Papp Zsolt, SZEhírek
A Széchenyi István Egyetem a napokban írta alá stratégiai együttműködési megállapodását a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével (VOSZ) annak érdekében, hogy közösen segítsék a vállalkozások innovációs tevékenységének fejlesztését. Az együttműködés újabb állomásaként bejelentették, hogy az érdekképviseleti szervezet a zalaegerszegi ZalaZONE Parkban nyitja meg Zala vármegyei irodáját.
Győr, 2023. május 6. – Papp Zsolt, SZEhírek
A Széchenyi István Egyetem ZalaZONE Parkban, Európa egyik legkorszerűbb járműipari tesztpályája mellett megvalósuló fejlesztéseinek újabb állomásaként megtartották a tudományos és innovációs park előadó-épületének bokrétaünnepségét. A beruházásra a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban elnyert 543,3 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból kerül sor, s ennek révén tovább javul az intézmény képzések terén elfoglalt pozíciója.
Győr, 2023. május 5. – Hancz Gábor, SZEhírek
Az év legjelentősebb hazai egyetemi multisportrendezvényén, a Debrecenben megrendezett MEFOB Feszten egy ezüstérem mellett két negyedik helyezést is szerzett a Széchenyi István Egyetem csapata, amely a női és férfi kosárlabdán kívül frizbiben is eredményesen szerepelt. A fesztivál keretei között tartották a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség (MEFS) éves közgyűlését, amelyről több győri szakember is rangos díjjal térhetett haza.
Győr, 2023. május 4. – Papp Zsolt, SZEhírek
Mintegy kétszázan vettek részt a Széchenyi István Egyetemen a Regionális Egyetemi Hálózat-Európai Egyetem (RUN-EU) konzorcium keretében megrendezett kétnapos konferencián. A program célja olyan közös fejlesztési stratégiák, cselekvési tervek megvitatása és javaslatok megfogalmazása volt, melyek hozzájárulnak a regionális, nemzeti és európai szintű mechanizmusok, a digitális átalakulás és a környezeti fenntarthatóság kezeléséhez, a körforgásos gazdaság megvalósulásához.
Győr, 2023. május 4. – SZEhírek
Az utolsó üvegtábla is a helyére került a Széchenyi István Egyetem győri Tudományos és Innovációs Parkjának homlokzatán, amely a központi campustól mindössze 500 méterre, az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár volt telephelyén épül. Az intézmény projektközi bejáráson mutatta be, jelenleg hol tart a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban elnyert 6 milliárd 766 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból zajló fejlesztés. Az egyetem a park révén fő kutatási területeire építve kívánja ösztönözni a térség fejlődését.
Győr, 2023. május 3. – Papp Zsolt, SZEhírek
Az ENSZ fenntarthatósági fejlődési céljaihoz illeszkedik a Nők a családban, tudományban, társadalomban című minikonferencia-sorozat, amely a Széchenyi István Egyetem szervezésében valósul meg az intézmény Budapesti Innovációs és Képzési Központjában. A legutóbbi rendezvényen a Kreativitás és innováció nemzetközi világnapjához kapcsolódóan beszélgettek az előadók.
Győr, 2023. május 3. – Hancz Gábor, SZEhírek