A Széchenyi István Egyetem elkötelezett a gyakorlatorientált képzés iránt, ennek megfelelően az Apáczai Csere János Kar hallgatói olyan különleges gyakorlatokon vettek részt, mint a Lakitelki Népfőiskola III. Tanyakollégiuma és a Moson Értékfeltáró Kollégium. A győri hallgatók az előbbiben a tanyavilág megmentéséért, az utóbbiban pedig a mosonmagyaróvári térség rendkívüli értékeinek felkutatásáért tevékenykedtek.
Győr, 2021. november 10. – Papp Zsolt, SZEhírek
A Kecskemét és Békéscsaba közötti M44-es gyorsforgalmi utat egy több tekintetben is egyedülálló híd vezeti át a Tiszán. Az úgynevezett ferdekábeles híd nem csak látványában különleges, de műszakilag is számos kihívást állított a szakemberek elé. Tervezője, dr. Teiter Zoltán a Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karán oktatja a hídépítéssel kapcsolatos ismereteket, s állítja, aki Győrben végez, olyan erős alapokat és gyakorlatias tudást szerez, amellyel bizton megállja a helyét a szakmában.
Győr, 2021. november 9. – Papp Zsolt, SZEhírek
A Cetin Hungary és az egyetem Távközlési Tanszéke, valamint a Digitális Fejlesztési Központ együttműködésében négy olyan tématerületet azonosítottak a szakemberek, ahol hallgatók közreműködésével TDK- és szakdolgozatok születhetnek. Ebből kettő közvetlenül az 5G-hez kapcsolódó téma: az elsőben a tesztkörnyezetek szinkronizációs követelményeinek, míg a másikban a mobil maghálózat evolúciójának elemzése a feladat. Ezek hozzájárulnak a gyorsabb és biztonságosabb hálózat üzemeltetéséhez.
Az Alumni Talk podcast második epizódjának vendégei dr. Galli Csaba, a Széchenyi István Egyetem népszerű oktatója és Pup Dániel, a Járműipari Kutatóközpont kutatómérnöke a Széchenyi István Egyetem és jogelőd intézményeinek emblematikus szakjáról, a gépészmérnökiről nosztalgiáznak.
Győr, 2021. október 26. – Simon Panka, SZEhírek
Fél évig a Széchenyi István Egyetemen vendégeskedik Adam Kovach, az amerikai Marymount Egyetem professzora. A neves kutató Fulbright-ösztöndíjjal érkezett Győrbe, ahol többek között pedagógus és építész hallgatóknak oktat filozófiát, valamint gondolatébresztő workshopokat is vezet. Portálunk egy, a szabad akaratról szóló eszmecserén találkozott a kutatóval.
Győr, 2021. október 27. – Horváth Márton, SZEhírek
A minőségi és gyakorlatorientált oktatásnak köszönhetően a hallgatói létszám stabil, az itt végzettek rendkívül gyorsan el tudnak helyezkedni – Smuk Péter professzor, a Széchenyi István Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának új dékánja szerint erre alapozva lehet megfelelni az új kihívásoknak, és további fejlődést elérni például a nemzetköziesítés vagy a közösségépítés terén.
Győr, 2021. október 27. – Hancz Gábor, SZEhírek
A Győri Vízisport Egyesület vízilabda-szakosztálya a 2021-es országos bajnokságban már az Uni nevet is feltüntetve indul, miután a Széchenyi István Egyetem a klub együttműködő partnere. A versenyzőket így a biztonságot jelentő diplomás életpálya, a közönséget izgalmas meccsek, az egyetemi polgárokat kedvezményes belépők is várják.
Győr, 2021. október 28. – Czeiner-Szűcs Anita, SZEhírek
Az egyetemen olyan befogadó és támogató közösség formálódott, ahová jó tartozni, a tanárok pedig nem csak nagy szaktudással rendelkeznek, hanem segítőkészek is. A város lenyűgöző hangulata, folyópartjai, pezsgő kulturális élete szintén nagy vonzerővel bír – ez derül ki abból az összeállításból, amelyben a Széchenyi István Egyetem turizmus-vendéglátás szakos hallgatói Győr királyi várossá válásának 750. évfordulója tiszteletére 750 karakterben foglalták össze, mit gondolnak az intézményről és a megyeszékhelyről. A prezentáció a pályaválasztás előtt állókat is meggyőzheti, érdemes a Széchenyi-egyetemet és Győrt választani.
Győr, 2021. október 29. – Papp Zsolt, SZEhírek
Újabb attrakcióval bővül a Mobilis Interaktív Kiállítási Központ, ahol egy új kültéri játszótér készül el még ebben az évben. A beruházás mutatja: a Széchenyi István Egyetem rendkívül fontosnak tartja, hogy minőségi szolgáltatásokat, kikapcsolódási lehetőségeket kínáljon a győrieknek, a Győrbe látogatóknak és a továbbtanulás előtt álló diákoknak is.
Győr, 2021. november 2. – Hancz Gábor, SZEhírek
A hallgatói tereknek és az ott tartott rendezvényeknek valódi közösségépítő szerepük van, melyek a felsőoktatási intézmény arculatát is meghatározzák. Nemzetközi példák mintájára a Széchenyi István Egyetem és jogelőd intézményének hallgatói közösségei hosszú ideje üzemeltetnek olyan népszerű klubokat, amelyek nem csak az egyetemi polgároknak nyújtanak alternatívát a kikapcsolódára. Cikkünk vissza- és előretekintés is egyben, amit a jelenlegi egyetemi klub, a Bridge felújítása tesz aktuálissá.
Győr, 2021. november 3. – Simon Panka, SZEhírek
A szigetközi turizmust és vendéglátóipart segíti a jövőben az a komplex adatbázis, amelyet a Széchenyi István Egyetem kutatói állítanak össze a civil szervezetekkel együttműködve az Insula Magna Komplex Vízgazdálkodási és Fenntartható Fejlesztési Program keretében. Ebben a térség hagyományos növényi és állati alapanyagai, élelmiszer-készítési eljárásai, őshonos gyógynövényei szerepelnek.
Győr, 2021. november 3. – Hancz Gábor, SZEhírek