Gróf Széchényi Ferenc-díjat vehetett át dr. Szauter Ferenc, a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának (JKK) központvezetője, a Közúti és Vasúti Járművek Tanszék docense a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat ünnepi díszközgyűlésén. Az elismerés jelzi azt is, hogy a JKK eredményei országosan is meghatározó kutatóhellyé tették a Széchenyi István Egyetemet az elmúlt évtizedben.
Győr, 2021. augusztus 27. – Hancz Gábor, SZEhírek
A győri kórház vezetése a Petz Aladár Kórházért díjjal ismerte el a Széchenyi István Egyetem önkénteseinek a járványidőszak során tanúsított erőfeszítéseit a Semmelweis Napon. Az Egyetemi Szolgáltató Központ és a Hallgatói Önkormányzat szervezőmunkájának, valamint a hallgatók áldozatos helytállásának is nagyban köszönhető, hogy Győr-Moson-Sopron megyében sikerült megbirkózni a pandémiával.
Győr, 2021. augusztus 25. – Horváth Márton, SZEhírek
Kanadától Argentínán át Litvániáig tucatnyi országból vannak résztvevők a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Kara által a diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanítóknak megrendezett, párhuzamosan jelenléti és online módon lebonyolított továbbképzésen. Az akkreditált program végén idén már oklevél szerezhető.
Győr, 2021. augusztus 26. – Hancz Gábor, SZEhírek
A Széchenyi István Egyetem több munkatársa vehetett át állami és önkormányzati kitüntetést az államalapítás ünnepe alkalmából.
Győr, 2021. augusztus 24. – Hancz Gábor, SZEhírek
A Széchenyi István Egyetem meghatározó részvételével, több mint száz kutatója bevonásával, széles körű összefogással zajlik a Szigetköz és a Csallóköz jövőjét megalapozó Insula Magna Program. Az ennek során azonosított, a Szigetköz fenntarthatósági fejlesztését elősegítő projektjavaslatok megvalósulhatnak a következő európai uniós ciklusban.
Győr, 2021. augusztus 23. – Hancz Gábor, SZEhírek
A Széchenyi István Egyetemért Alapítványnak köszönhetően az egyetem polgárai a 2020–2021-es tanévben hallgatói, sportolói és tudományos ösztöndíjat nyerhettek el. A második félévi pályázatok esetében nemrégiben születettek meg a döntések. A bírálók összesen 63 pályázónak ítéltek meg fejenként 200 ezer és 1,2 millió forint közötti támogatást.
Győr, 2021. augusztus 10. – Hancz Gábor, SZEhírek
A Közlekedéstudományi Intézet címzetes kutatóprofesszori címmel ismerte el dr. Lakatos István professzor, a Széchenyi István Egyetem Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Karának dékánhelyettese, Közúti és Vasúti Járművek Tanszékének vezetője szakmai tevékenységét. A kitüntetés rávilágít az intézmény különböző tudományterületeken elért kiváló teljesítményére, amit az idei felvételi adatok is visszaigazoltak.
Győr, 2021. augusztus 12. – Hancz Gábor, SZEhírek
Hatszoros világbajnok, hatszoros Európa-bajnok és négyszeres világcsúcstartó – Bukor Ádám az uszonyosúszás kiemelkedő tehetsége. A fiatal sportoló hosszú szlovákiai karrierje után két éve Győrben talált új otthonra: itt él, itt edz és itt tanul. A még mindig csak 22 éves felvidéki fiú már a jövő évi Világjátékokra készül, de igazi álma, hogy – immár hagyományos úszásban – magyar válogatottként kijusson az olimpiára. A júliusi tomszki vb-n arany- és bronzérmet szerző versenyzőnek az egyetem nevében dr. Gyömörei Tamás, az intézmény Testnevelési- és Sportközpontjának vezetője gratulált.
Győr, 2021. augusztus 16. – Horváth Márton, SZEhírek
Remek hangulatú találkozót tartottak a jogelőd Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola egykori hallgatói a Széchenyi István Egyetem campusán a napokban. Az 1976-ban végzett postaüzemi mérnök szak 14 alumnija és hozzátartozóik érkeztek Győrbe, ahol a háromnapos találkozó alatt előadást hallhattak az egyetem fejlődéséről, campuskörsétán vettek részt, valamint átvették emlékdiplomájukat is.
Győr, 2021. augusztus 17. – Simon Panka, SZEhírek
Egy friss tanulmány szerint a világszerte eladott 5G-s okostelefonok száma meredeken emelkedik, és minden korábbi mobiltelefonos adatátviteli generációénál gyorsabb ütemben zajlik. 2021 első negyedévében a világon eladott okostelefonok közül csaknem minden harmadik támogatta az 5G-s technológiát. Meglepő, hogy a 2020-ban az összes eladott 5G-s okostelefonnak csaknem 40 százaléka az alsó és a középkategóriából került ki. A várakozások szerint 2022 végére már minden második eladott készülék 5G képes lesz.
Egy évtizede hunyt el Halbritter Mátyás, a győri egyetemi törekvéseket felkaroló Universitas-Győr Alapítvány kuratóriumának meghatározó tagja, a Győri Keksz- és Ostyagyár vezetője. Halálának évfordulóján rá emlékeztek hozzátartozói, barátai, tisztelői. Az eseményen bemutatták a róla szóló kiadványt, amely az Universitas-Győr Nonprofit Kft. támogatásával jelent meg.
Győr, 2021. augusztus 3. – Hancz Gábor, SZEhírek