A Nokia és az Ericsson vezetésével, összesen 25 taggal jött létre az ún. Hexa-X projekt, amelynek keretében 2030-ra összeállhat a következő generációs, 6G sebességű hálózatokhoz tartozó stratégia. A következő két-három évben a 100 GHz feletti rádiófrekvenciás kommunikáció alapjait kell lefektetni, mert ezeknek a technológiáknak a java része jelenleg alacsony készenléti szinten áll. A Hexa-X célja, hogy lefektesse ennek az új hálózatnak az alapjait. A tagok között több egyetem és számos világcég is megtalálható.
A Széchenyi István Egyetem kilenc karán több mint 1600 hallgató tett sikeres záróvizsgát a most záruló félévben. Közülük az Egészség- és Sporttudományi Kar, az Apáczai Csere János Kar, az Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Kar, valamint a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar végzettjei a pénteken és szombaton tartott ünnepségeken vehették át diplomájukat.
Győr, 2021. július 19. – Hancz Gábor, SZEhírek
Július 1-jével hivatalba lépett dr. Baranyi Péter, a Széchenyi István Egyetem új rektora, akinek dr. Knáb Erzsébet, a fenntartó Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke és dr. Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke gratulált megbízatásához. A professzor munkájával hozzá kíván járulni az intézmény további lendületes fejlődéséhez.
Győr, 2021. július 20. – Hancz Gábor, SZEhírek
Dr. Horváth Nóra filozófus, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karának egyetemi docense, a Műhely kulturális folyóirat főszerkesztője a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) 2021–2024-re szóló művészeti ösztöndíját nyerte el színházművészet kategóriában. A támogatott kutatás címe: Inspirációktól a lenyomatokig – Frenák Pál művészi világának nyomában.
Győr, 2021. július 16. – Hancz Gábor, SZEhírek
Tovább folytatódik a Széchenyi István Egyetem fejlesztése, elkezdődött a jogi kar központjának, a Bridge Hallgatói és Oktatói Klubnak, valamint az Apáczai Csere János Kar II. számú oktatási épületének az energiahatékonysági felújítása. A beruházások várhatóan még idén befejeződnek.
Győr, 2021. július 18. – Hancz Gábor, SZEhírek
Balla Virág, a győri Széchenyi István Egyetem rekreáció szakon végzős hallgatója is képviseli hazánkat a tokiói olimpián debütáló női kenu 200 méter egyéni és 500 méter páros versenyszámaiban. Utóbbiban a szintén széchenyis Takács Kincsővel összetérdelve. Az ötkarikás játékokról éremmel szeretne hazatérni.
Győr, 2021. július 14. – Simon Panka, SZEhírek
Ősztől szemléletformáló együttműködésbe kezd a Széchenyi István Egyetem és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH). A kedden aláírt megállapodás célja, hogy a hallgatók is felelősen gondolkodjanak a szellemi tulajdonról, felismerjék, hogy a saját karrierlehetőségeiket és a nemzetgazdaságot is erősítik, ha megfelelő oltalmakat szereznek alkotásaikra, újításaikra.
Győr, 2021. július 14. – Hancz Gábor, SZEhírek
2021 végéig országosan több száz bázisállomáson lesz elérhető a Telenor kereskedelmi 5G szolgáltatása. Először Budapest egyes területein, majd nyárra a Balaton környékén is elérhető lesz a gyors kapcsolat. Győr környékén is már elérhető a vállalat Hipernet 5G megoldása.
A komáromi Foxconn gyárában a féléves tesztidőszak után élésben is elindult az 5G alapú ipari hálózat, amelyet a Vodafone és az Ericsson közreműködésével valósítottak meg. A két fő alkalmazási terület a kiterjesztett valóságot (AR) biztosító okosszemüvegek használata, valamint a vezeték nélküli terheléses tesztek biztosítása a számítógépek számára.
Kétnapos konferencián számoltak be kutatási eredményeikről az Új Nemzeti Kiválósági Program ösztöndíjpályázatának nyertesei a győri Széchenyi István Egyetemen. Az intézményben összesen 31-en részesültek ilyen támogatásban a most záruló tanévben.
Győr, 2021. július 12. – Hancz Gábor - Horváth Márton, SZEhírek
Oktatói, kutatói és hallgatói cserék, közös kutatások és képzési programok előkészítéséről szólnak azok az együttműködési megállapodások, amelyeket üzbég egyetemekkel kötött a Széchenyi István Egyetem. Az intézmény számára a nemzetköziesítés szempontjából egyre inkább felértékelődik Közép-Ázsia.
Győr, 2021. július 5. – Hancz Gábor, SZEhírek